Képzeld el, hogy Petőfi megírja a Nemzeti dalt, aztán amikor jön a nagy pillanat, inába száll a bátorság, és nem szavalja el.

Vagy eleve meg sem írja, mert mit fognak hozzá szólni, ki mit gondol majd róla.

Vagy kiáll, és a “bocs, hogy élek” süt róla, a hangját meg talán csak az első sorokban hallják.

Na, hogy lett volna így forradalom és szabadságharc? 

Jó, tudom, nem csak rajta múlt. 🙂

Bármelyik szónokot mondhatnám, aki lángra lobbantotta a  lelkeket.
Most komolyan, ha mindenki összesz@rta volna magát, és anno senki nem mert volna kiállni beszélni… mi lett volna március idusán?
Semmi.

Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!

Amikor a félelmeid, a régi, rossz beidegződéseid uralkodnak rajtad, akkor nem vagy szabad. Lelked ugyanúgy sínylődik, mint gyengébb népek az erősebb hatalmak rabigája alatt. 

Amikor egy vágy beköltözik a szívedbe, de a félelmed megállít, akkor nem vagy szabad. Nem szabadon cselekszel, hanem félelemből.
Nem lépsz ki a rég megromlott kapcsolatból, mert mi lesz, ha… (egyedül maradsz? Fájdalmat okozol a másiknak?)
Maradsz a lélekölő munkában, mert mi lesz, ha… (nem találsz másikat, és nem lesz bevételed?)
Nem mersz az előléptetésre gondolni, mert… (ott már rendszeresen kéne prezentálnod?)

Ezek a félelmek, korlátozó gondolatok a múltban gyökereznek. Amikor beléd plántálódtak, mint a zászlónk vad török sáncára, valószínűleg ez ésszerű választás volt, mert mondjuk gyerekként ezt szívtad magadba a környezetedből, és világos, hogy nem akarsz kilógni, mert ha kilógsz, nem szeretnek…. 

Ahogy cseperedünk, a környezetünkből ránk aggatott gondolatokat ugyanúgy kinőjük, mint a ruháinkat. Lelki szempontból pont ugyanolyan toprongyosak vagyunk, ha ezeket a régi gondolatokat “hordjuk”, mintha a 12 éves kori ruháinkban kéne járnunk. Persze mindig akadnak örök darabok, amiket érdemes nemzedékről nemzedékre átörökíteni – de azokat támogató hiedelmeknek hívjuk. 🙂

A rabságban tartó gondolati minták nem tudatosak. Hordanál olyan pólót, hogy “mindenki más boldogsága fontosabb a sajátomnál”? Vagy “én nem érek annyit, mint te”? Vagy “nem érdemlem meg, hogy boldog legyek”? Vagy “nem szeretem magam”? Vagy “unalmas vagyok”?

Nem hordanál. 

Ezek a korlátozó gondolatok a tudattalan elménkben laknak. És ahogy Petőfi írja: 

Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr.

Kigondolhatod te tudatosan, hogy mostantól csak tiszteletteljes, egyenrangú kapcsolatokban veszel részt, és a tudásodhoz méltó munkád lesz, és kibontakoztatod a benned rejlő képességeket… ha a tudattalanodban ezeket gáncsoló beidegződések laknak, akkor előbb-utóbb visszaesel.

Tudod, hiszen számtalanszor tapasztaltad.
Ahogy – remélem – azt is számtalanszor tapasztaltad, hogy a régi mintákat igenis meg lehet változtatni.

Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!

Melós lesz. Az osztrákok sem ajánlották fel, hogy hé, magyarok, nem akartok esetleg felelős minisztériumot Buda-Pesten? Évenkénti országgyűlést Pesten? Akarjátok ugye, hogy a katonaság esküdjék fel az alkotmányra, magyar katonákat ne vigyék külföldre?

Na? Ugye, akarjátok!
Tessék.

Hát nem így történt. A beidegződéseink is makacsul tartják magukat. Készülj fel arra, hogy a forradalom nem lesz elég. Szabadságharcra rendezkedj be! Sőt, az is lehet, hogy több körös lesz a belső szabadságharcod.

Az osztrákok is az orosz cár segítségét kérték, amikor már érezték, hogy szorul a hurok. A tudattalanod is meg fogja tenni – természetesen csakis a te érdekedben – hogy összevont támadással térdre kényszerítsen. 

De ha nem adod fel, előbb-utóbb megtörténik a kiegyezés, jöhetnek a boldog békeidők, és végül független, szabad leszel.

Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!

Erőt, kitartást kívánok belső szabadságharcodhoz!

Ha lámpalázad rabjaként szólászsabadságért küzdenél:

Kérd az Előadói elsősegélyt, iratkozz fel a heti okosságos levelekre! (forrdadalom)

Gyere az  5 alkalmas kiscsoportos fejlesztésre!